Lettem vérfarkas - történetek a vérfarkasok - történetek - versek és történetek - vérfarkasok

Lettem vérfarkas

Nap tartott fájdalmasan hosszú. Ettem dosidela végéig az órákon, ahogy felvette a táskát, és rohant haza. Az időjárás szörnyű volt. Ködszitálás finom, szürke eső. A hangulat volt megfelelő. Az ok, hogy boldog legyen? Nikisch kettes csapott ok nélkül, nem ok, tornatanár volt részeg, házi holnapra ömlesztve. És csak a kezdete az év! És ez Masha, buta, gúnyolódott, hogy Sasha ledobott. Let küldj. Nem érdekel. Nem annyira szerettem. Szem szöktek könnyek magukat.
Odamentem az úton. Driver - idióta! Nem látta, hogy a közelében álltam a pocsolyák. Nem, mint egy különleges alkalom a választás. Új szoknya egy hulladéklerakó.
Könnyek ömlött szemét folyamatos stream. Hazamegyek már nem szereti. Házak bosszantó testvér, fontoskodó anya-háziasszony, meleg konyha.
Bekapcsoltam a szűk sikátorban vezetett a parkban. „A” hívtam, mert a park közel volt otthon, így futtatni, ha ez nem egy hosszú idő.
A parkban, leültem egy padra a tó alatt, egy terebélyes fűzfa. Tettem a táskát a térdén, amely nedves foltok, és bedugta a fejét a kezében. Azt hittem, minden jött vissza, és visszatért Sasha. Erős vagyok, én egyszerűen túlélte a szünet, de belegondolok ez nem zavar. Azt hittem, és emlékezett, a szeme csukva. Elkezdtem smarivat aludni. Hogy vagyok fáradt élet.
Nem alszom napközben. Lehet, hogy ezért most nem alszik. Vagy talán azért, mert a mellett ült néhány Dzyadok. Azt sandított rá, anélkül, hogy növelné a fejét. Nos, mit bámul rám. A Dzyadok valami szörnyű. Az ősz hajú és morschinesty, egy ajak kilóg, mert úgy néz ki megsárgult, nadlomanny fogat. Ahogy Fang.
Az öreg gyorsan vette a papírt, és elmerült az olvasás.
- Jó ma nap! - mondta hirtelen.
Megborzongtam, és felnézett. Nagyapa rám nézett. A szeme csillogott zöldes tüzet.
- Igen. - bólintottam.
- Mi az iskola korunkban?
- Szívás - lélegeztem. Akassza ki tőlem, vagy sem.
- Gondoltam, mielőtt - nagyapa mosolygott. A „Fang” vált még fenyegetőbb.
Azt akartam mondani valamit, de hirtelen az újság, hogy Dzyadok még tartja, kiesett a kezét az idős kor.
A szomszédom felszisszent, és elkezdett hajolni mögött az újságot. Azt követte egy pillanattal később. Az öreg elfordította a fejét, élesen a hirtelen mozgás a kezem, és az ő „kutya” lecsúszott a karom.
Ordítottam, és megnézte a semmiből. Semmi különös. A bíbor csepp a földre hullott, de nem több.
- Oh-oh-oh! Sajnálom, öreg!
Felugrottam, és az ajkába harapott, megsérteni az öreg elköltözött.
* * *
Ma este lefoglalt egy furcsa izgalom. Ez így ment tovább és tovább. I. hely önmagában nem találtak, és ezen a korán lefeküdtem. De az álom még mindig nem megy. Per forradalom. Az izgalom a hullámok elborítsanak várva valami különleges és megmagyarázhatatlan.
Azt forgolódott egyik oldalról a másikra, mozdulatlanul feküdt, dobta újra.
Hirtelen áttört az ötlet, hogy menjünk ki. Eldobtam. De a gondolat, hogy minden vissza, és vissza, mint egy felhő lebeg felettem. Nem tudtam elviselni, felkeltem, és felöltöztem.
Fagyos őszi levegő hatolt én vékony tűket. Álltam egy darabig nézte a telihold, és élvezi a hideg éjszakai levegő. Miután egy ideig állni hagyjuk, rájöttem, hogy én kezdtem, hogy felmelegedjen. Vér kezdett forr, és forraljuk bennem. Hamar meleg. A test futott egy könnyű kellemes borzongás, és miután az egész testen nyugtató meleg. Lábak már nem tartjuk. Összeestem. Az egész test teljesen ellazul. Kezdek szédülni. és. Minden eltűnt. Úgy tűnt olyan hirtelen, ahogy elkezdődött.
Felálltam. Úgy tűnik, hogy minden marad a régiben, de volt egy kicsi, de: Hallottam, látható és érezhető másképp. Mint azt eltűnt, és valami új mindenkinek, én megértése a világ.
Ráztam a fejem. Mint minden rendben van. Mennünk kell. De. Ez. Farok. Ez nem lehet. Szürke bőr, farkas mancsát. Nem! Ez nem lehetséges! Farkasember nem léteznek. Egyértelmű az Ön számára. Ez nem történhet meg! Mindent! Pont.
Becsuktam a szemem, és újra kinyitotta. Semmi sem változott.
A mi parkban volt egy üvöltés. Lábak. Nem, lábak magukat vitt oda.
És voltak farkasok a tónál. Úgy nézett rám, égő szemét. A legnagyobb és a legnagyobb közülük felállt. Rájöttem, hogy ez volt a vezér.
Odajött hozzám. Nem! Most megérinti a homlokát az orr és én vagyok az egyik nyájaikat. Nem! Nem vagyok egy vérfarkas! Soha.
Azt elhúzódott tőlük. Hallottam egy virágzó és alig hallhatóan zörög mögött ugyanabban az időben. Forró levegőt. Szél a füle. Ismét üvöltés. Ismét a tóra!
Futottam. Minden olyan volt, mint egy fényes körhinta. Légzés, trappolt, árnyék, futás, szél, tó. Légzés, trappolt, árnyék, futás, szél, tó. Légzés, trappolt, árnyék, futás, szél, tó. Légzés, trappolt, árnyék, futás, szél, tó. Légzés, trappolt, árnyék, futás, szél, tó. És így tovább a végtelenségig.
Úsztam a végtelen körhinta, menekülni próbál. És mindenütt volt arany szemei. Nézte, és várt. Mi. Ez lennék közülük? Kizárt!
* * *
Hogyan lehetek vérfarkas? Me, mert senki sem harapott. De. Várj egy percet! Dzyadok. A "Fang" igazi fang! Mivel én még nem sejtette!
Iskolába jártam. Bármiről nem hiszem. És akkor meglátta. A vezető megállt, és rám nézett vele Arany szemeiket. Várt. Meglátott. I - azt. És a többiek nem. Voltunk egyedül. Közeli és távoli egyidejűleg.
-NEM! - ordítottam, és futott.
* * *
Egy éjszaka megismételte ugyanazt a dolgot.
Bright körhinta.
Légzés, trappolt, árnyék, futás, szél, tó.
Csak ebben az időben, a rossz zene.

„A tömeg állni
És csak hogy lásd,
Amint alvasztás magány a porban,
És ha belegondolok, hogy a visszatérés lesz könnyű.
Ami a fény? A Can fények. "

Légzés, trappolt, árnyék, futás, szél, tó.
Légzés, trappolt, árnyék, futás, szél, tó.

„Az emberi magány, vándor
Ez magában foglalja a könnyű, lágy fény,
És egyértelműen egyszerű: Az élet szenvedés
Szenved, nem?
Csak fuss el. "

Légzés, trappolt, árnyék, futás, szél, tó.

„Szerelem a napi vér fordult
És az öröm a fény a csend a hajnal.
És a sebesült szív szünetek újra
Húzz el a nap el
A hold.
És a test vágott belül. "

Légzés, trappolt, árnyék, futás, szél, tó.

„Állandó a tömegben, és rájössz, hamarosan
Kezdjük valami fontos, barátom,
Szenvedő get, hogy „nem” kész
Balra az örök kört a hold. "

Légzés, trappolt, árnyék, futás, szél, tó.

„Meg kell a tömegben, mint te,
Passer bágyadt.
Jelenleg áll, és néz a semmibe,
Ő is egyedül vagy,
És az emberek, egyesült félreértés a holdciklus.
Eternity egyedül.
Wanderer még vár Volchek
A kutya születik.
És ő fog várni.
A várakozás nem sokáig.
Ő üvöltés.
Te - magány együtt. "

Légzés, trappolt, árnyék, futás, szél, tó.
Szem vezetője.
* * *
Lehet, hogy volt egy pár hétig, talán egy év. Ők kergetett. Nem emlékszem magam egy másik faj nélkül és tavak. Anélkül szeme. Várta minden. Mi. Senki sem, valószínűleg nem tudja.
Szoktam futni. Úgy tűnt, hogy én születtem szaladni. A dal, amelyet énekelt minden este, hangzott folyamatosan a fejemben. Ők hívott. Hívtam neki. Nem féltek, hogy vigyen. Féltek, hogy engedjenek. És én nem akarom, hogy menjen velük. Harcolni fogok! Harcot, amíg meg nem halok!
* * *
Sétáltam haza. A dal a fejemben. Voltam a robotpilóta, gondolkodás nélkül, és hallgatta a susogó levelek, az út a hang, a hang a tüzet.
Nem én még nem láttam, és nem láttam senkit. Csak menj. Miért? Nem tudom.
Hirtelen hallottam a hangját fékek, kiáltások és a stroke. Lábai vitt az út felé.
A járda mellett állt zöld „Zhiguli” villog „sürgősségi banda”. A közelben volt egy nagy szürke kutya. Ez egy pontos mása a farkas. Ez csak az egyik füle lógott, a másik állva. Nem figyelt senkire, elmentem a kutyát. Felemelte a nagy fej, rám nézett, és megcsóválta a farkát gyengén. Lehajoltam, és a fejét az ölében. A kutya rám nézett fátyolos szemmel és sárga is várta.

Wanderer még vár Volchek
A kutya születik.
És akkor rájöttem valamire. Ez volt ilyen egyszerű! Mi volt dumla.
- Várj, testvér, - suttogtam. - Minden rendben lesz.
Wolf, született egy kutya, meghalt a karjaimban.
* * *
Azon az éjszakán, újra lett egy farkas. De az átalakítás az öröm éreztem. Elfogadtam szívesen a második természet. Futottam a tóhoz, és úgy érezte, egy egyszerű öröm. I - A farkas! Erőteljes talpába ​​kényszeríteni egy kezdő a földről millió szagok csiklandozta az orrát. Howling tűnt balzsamot, hogy meggyógyult a sebeimet. A dal játszott. Felvettem.
És voltak farkasok a tónál. Úgy nézett rám, égő szemét. A legnagyobb és a legnagyobb közülük felállt. Ez volt a vezér.
Készséggel felemelte a fejét, már alig várom, mert ez érinti az orrát a homlokomon.
Saját állományban.
- Nos, hello, farkas!